Elnézést, ez most komoly?

Avagy

Mi történik, ha tesztelés közben kiderül egy játékról, hogy rossz, és miért érdemes mégis bemutatni?


A 2019-es évben az általam egyik legjobban várt társasjáték a Jonathan Strange & Mr. Norrell: A Board Game of English Magic volt. Szeretem a könyvet, és szerintem a TV sorozat is jól sikerült.



Még meg sem jelent a játék, de már eldöntöttem, hogy meg fogom venni. Nekem minden társasjátéknál fontos, hogy bele tudjam élni magam a hangulatába, és erre a Jonathan Strange & Mr. Norrell is tökéletesen alkalmasnak tűnt.

Amikor kibontottam a játékot, nagyon tetszett a megjelenése és tartalma. Egyértelműen kijelenthetem, hogy pozitív irányban elfogult voltam a játékkal szemben.

Ennek ellenére már a tesztelés elején is volt egy furcsa érzésem; mintha valamelyik mechanizmushoz hiányozna az alkatrész, valami kézzelfogható dolog a dobozból. Szinte minden játék ugyanúgy zajlott; viszonylag hamar, az első körökben egyértelművé vált a számunkra, hogy senki nem fog tudni nyerni. Nem arról volt szó, hogy a döntéseink, vagy a szerencse miatt veszítünk, hanem minden játék egy pontján ugyanaz a mechanikus, szabálytechnikai probléma jött elő.


Egy kicsit had kalandozzak el a témától, hogy érthetőbb legyek. Nem vagyok professzionális – nevezzük talán úgy, hogy - társasjáték kritikus, hasonlóan a világ összes társasjáték bemutatással foglalkozó emberének 90%-hoz. Önképző módon, gyakorlati tapasztalatok megszerzésével, rengeteg olvasással, mások és saját hibáimból okulva tanultam, tanulom a „szakmát”.

Ha bemutatok egy játékot, a tesztelés előtt, közben, és még utána is megnézem más társasjátékos csatornák bemutatóit arról a játékról, amit én is be fogok mutatni. Ennek több oka is van; természetesen érdekel a többi társasjáték kritikus véleménye is, amit próbálok figyelembe venni anélkül, hogy befolyásolná az én véleményem. Az is fontos, hogy úgy alakítsam a stílusom, úgy készítsek egy epizódot, hogy az ne egyezzen meg stilisztikailag másokéval. Természetesen érdekel, hogy ki mit tart fontosnak elmondani egy adott játékról. Az is, amivel egyetértek, és az is, ami nem. És, a téma szempontjából a legfontosabb; észrevette-e más is azt, amit én, legyen ez pozitív vagy negatív dolog.


Visszatérve a témához; rájöttem, hogy a Marseilles kártyák, a tarot az, ami nem jól működik. Ezek a kártyák szabályozzák azt, hogy mennyivel nő egy körben a tündér ereje, hány kártyát húzhatunk a kör végén, és mely elemeket használhatjuk varázslásra ebben a körben.


A Marseilles kártyák (copyright by Ian O'Toole)

Nagyon szeretem az olyan játékokat, amiben a kártyákat többféle képen lehet használni. Itt azonban nem erről van szó. Ebben a játékban a kártyák több dolgot akarnak egyszerre szabályozni, és nem igazán sikerül nekik. Amikor idáig jutottam, kétségbeesetten végignéztem az összes bemutatót a játékról. Valamit félreértettem? Más is észrevette ezt, és elmondta?


Nem.


Akkor lehet, hogy én értettem félre valamit? Teszteltünk tovább, de újra és újra előjött ez a hiba. Nekiálltam, hogy feltúrjam az egész internetet, hogy valaki egyáltalán szóvá teszi-e ezt a problémát? Végül magukkal a szerzőkkel vettem fel a kapcsolatot, és ők mondták el, hogy eredetileg a három dolgot nem egy pakli kártya szabályozta volna, és kiadói döntésre változott meg az általuk máshogy elképzelt, és megvalósított dolog.


Megdöbbentem, de ugyanakkor meg is könnyebbültem. Még sem tévedtem, nem értettem félre a dolgot. A játék hibás, majdnem hogy működésképtelen. Viszont ekkor jött a következő kérdés; bemutassam-e ezt a játékot, és ha igen, mit mondjak róla? Tudom, hogy nagy divat minden játékhoz pozitívan állni, mindenben meglátni a jót. Azt is tudom, hogy akik kritikusak egy-egy játékkal, azokat sokan negatívnak, elégedetlennek, urambocsá rosszindulatúnak tartják.

Legalább két napig gondolkoztam, hogy mit csináljak. A végén az segített dönteni, hogy feltettem magamnak azt a kérdést, hogy én, mint társasjáték vásárló, mit várok el egy bemutatótól: hogy őszinte legyen. Ha egy játék jó, megdicsérem, de ha rossz, akkor el kell mondanom.

Ezek után elkészült az az epizódunk, amiben az eddigi leggyengébb értékelést - 2-est - kapta egy bemutatott játék. Félre értés ne essék; nem azt mondtam, nem azt mondom, hogy ez a világ legrosszabb játéka, de a legrosszabb azok közül, amit bemutattam. De miért mutattam be, ha ilyen rossz játék szerintem?

Azon kívül, hogy számomra fontos az őszinteség, úgy éreztem, hogy arról is hallanotok kell, ha egy játék nem jó. Évente több száz, majdnem több ezer társasjáték jelenik meg. Nincs időnk minden megismerni, ez már fizikailag lehetetlen. Félünk attól, hogy ha nem szállunk be a Kickstarter kampányba, akkor kimaradunk valamiből. Ezek után az a minimum, amit egy társasjáték kritikus megtehet, hogy elmondja, ha egy játék rossz.


Ha valamit tisztelek Tom Vaselben, az az, hogy kritikus a játékokkal szemben (bár néha túlzottan, és nem mindig van igaza).


Nekünk ez a dolgunk, és bízok benne, hogy ti is ezt várjátok el tőlünk.



Recent Posts

See All

I beg your pardon?

or What happens, if during testing, we find out, the game is bad, and why it’s still worth to review? Jonathan Strange & Mr. Norrell: A Board Game of English Magic was one of the most anticipated game